CSILLAGMEZSGYÉKEN JÁRVA
Az éjszaka dalai
Az éjszaka mindig lenyűgözött. Különösen vonzott a holdfény. Míg sokan álmatlanok teliholdas éjszakákon, rám termékenyítően hatnak ezek. Gyerekkoromban sem féltem a sötétben, a csillagok ragyogása és megfoghatatlan messzesége pedig magát a csodát jelentette számomra. Talán a csend, a lágy fények teszik, hogy elvarázsol az éj.
Íme, egy csokor az éjszaka dalaiból.
A verseket Josephin Wall, az álmok festője képeivel illusztráltam.
Köszönet a Művésznőnek!
Fogadjátok szeretettel!
Josephin Wall festménye
Harcos Katalin
Bűvös este
Elér az est, a bűvös vándor.
Bíbor palástját kékre váltva
sziporka csillagok tövében
szellővel kezd egy léha táncba,
a fénypaplant borít a világra.
Surran a kertek fái alatt,
ágakat rázva dudorászik,
sárgálló krókuszokat ringat,
fűszálak közt körbe cikázik,
ibolyák illatával játszik.
Majd kék karjait összefonja.
Csillog a bűvös ezüst kéve.
Derengő holdfény selymét bontva
belekezd egy álommesébe,
míg csillaglámpást gyújt az égre.
Josephin Wall festménye
Harcos Katalin
Tündértánc
Tündeszárnyon jön az este.
Álomport hint a szememre,
párnám szövi holdsugárból,
csodát ígér más világból.
Beburkol bársonyba csendben
ebbe a szép bűvöletben,
s úgy ringat el tündérszóval,
szava oly halk, mint a sóhaj.
Éji tündém szárnya lebben,
álomtáncba csábít menten,
de elillan akkor zordul,
ha hajnali harang kondul.
Josephin Wall festménye
Harcos Katalin
Szitál a csend
szonett
Csak csendben csoszognak a percek.
Ezüst pásztor a Hold, - úgy ragyog -
s az égen szikrázó csillagok,
mint gyémánt bárányok, legelnek.
Szobám falait magamra zárva
várom, hogy eljössz valamikor.
Bőröm alá kúszik, lelkemig hatol
a várakozás örökös magánya.
Elmém téged kutatva elmereng.
Az idő jajt sóhajt a szívem fölött,
míg mosolyod előttem feldereng.
Szitál a csend, - mint köd pereg.
Lehunyt szemem pillái között
könnyekben mérem a perceket.
Josephin Wall festménye
Harcos Katalin
Árnyak és színek
Ablakomba szürke este könyökölt.
Úgy osont el a Nap, mélységes titokban,
egyik pillanatban az égen tündökölt,
majd itt ültem már sápadt alkonyatban.
Borúsan bólogató barna ágak
kukkantanak be az álmos üvegen;
bent a szekrények ásítozva állnak,
falhoz dőlve merengnek félig üresen.
A szőnyeg sötét árnyakkal takarózik,
bársonytestén sok furcsa rajzolat…
lámpáért nyúlnék, de nem akaródzik
fénnyel elűzni az ákombákomokat.
Puha csend ül. Mélyülő estémben
csak vakon születő szavak színe ragyog;
verslábak gyűlnek, sorjáznak szerényen,
kuszára festve egy feslett papírlapot.
Josephin Wall festménye
Harcos Katalin
Egyre feléd
Fordul a föld, lásd, múlik a nap,
az idő függönye tovalendül.
Míg beoson a rőt alkonyat
csend muzsikál, vágy dala pendül.
Nyugtalan lábam, jaj, hova fut,
míg lassan az este kékbe takar?
Hozzád, feléd visz most minden út.
Testem és lelkem téged akar.
Forró ajkamon csók tüze ég.
Mellemben érted feszül az élet.
Közelebb jutok egyre feléd,
sietek, míg hozzád érek.
Josephin Wall festménye
Harcos Katalin
Mellettem alszol
Arcodon sápadt holdsugár matat…
mellettem alszod fáradt álmodat.
Karomban ezer ölelés lapul,
de csak csodállak, mozdulatlanul.
Kezemben millió érintés remeg…
szeretném megérinteni a kezed.
Szememből szerelmes pillantás oson
és végig suhan lágyan az arcodon.
Sóhajod lebben az ajkad körül…
táncot jár vígan, s tovább penderül.
Bőröm cirógatja leheleted
amint átölelem a testedet.
Mennyi csoda és mennyi titok!
Boldoggá tesz, hogy melletted vagyok,
de ha felébredsz, majd szemérmesen
lehunyom álmot mímelve a szemem…
Josephin Wall festménye
Harcos Katalin
Csillagmezsgyéken
Szíved dobbanása mellemben zakatol,
ízeid betöltik szomjas nyelvem...
pilláim mögött fölszikrázik valahol
s magával sodorva izzik bennem
a vágy és a szerelem.
Ma dús, éjbe-bújó álmaim kísérnek,
mosolyod ragyog a csendben énrám,
holdarcún dalol az éjszaka, s az égnek
sziporka fényei lesik mélán,
hogy árad a szerelem.
Lelked kalandos csillagmezsgyéken járva
kutatja létem minden zegzugát.
Feléd száguldó mohó érzelmek árja
felkínálja most testem templomát,
mert vágylak; jöjj, szerelem!
Fordul a föld, lásd, ölemben ring a világ...
ágaskodik már érted a vágyam.
Boldogság fényözöne ragyogjon ma rád,
tiéd a szívem és belezártan
a vágy és a szerelem.
Josephin Wall festménye
Harcos Katalin
Mélykék álom
Már súg az est. Szédítőn álmatag
karjában ringanak ölelésed emlékei.
Lelkem gyönyörgyöngyei elborítják ágyamat,
míg titkon a hallgatag éj-mélység mind elnyeli.
Nem is súg: kacag a bársony-sötét,
meglelve vad örömét a feltáruló testnek,
amit elém festett, rám szórva csókok örökét,
hogy így, hajoljak föléd, én rajongó eretnek.
Zeng, dalol a fülledt, mélykék álom,
gúzsba-kötő csillagágyon vágyat izzadva fel.
Testem már felel, ring szomjazó nyoszolyámon,
porlepte lidércbálon kéjtáncban olvadva fel.
Josephin Wall festménye
Harcos Katalin
Hajnali fények
Az éji eső, mint ezüstpermet
gyémántos fénnyel felragyog.
Ünnepi díszbe vonja a kertet.
Csodáljál árnyék angyalok,
míg meghatott szívvel hallgatok.
Pirkadat olvad a házfalakra…
lágy, súrlófényben ring a világ.
A fák közt áttűnő sugarakba
a csend beleszövi önmagát
és súg egy meghitt balladát.
Josephin Wall festménye
Harcos Katalin
Derűs reggel
Párát izzadva, álmosan
botladozik még a reggel.
Kertekben oson, s elfedi magát
szél borzolta levelekkel.
Bent álomittas árnyak alatt
álmok ámítanak, - tudom,
barnás-borostyán tekinteted
derűjét is csak álmodom.
A kéklő messzeségben mégis
mosolyod vígan feldereng,
ajkad huncut csókot cuppant,
s a vágy ágyamon hentereg.
Josephin Wall festmény
Copy right by Josephin Wall és Harcos Katalin
|
Katikám :) elolvastam verseid,nagyon tetszenek,kedvesek :) Puszi :)