George Gordon Byron:

Ahogy itt jár-kél

Ahogy itt jár-kél, szép, miként

a csillagtüzes éjszaka;

fénybe árnyat és árnyba fényt

szűr arca, szeme, mosolya:

oly szelíden ragyog felénk,

ahogy a vad nappal soha.

Egy sugár még, egy árnyat el, -

s a fele báj nem volna itt,

a varázs, mely arcán tüzel

s belengi holló-fürtjeit

a drága fej körül, amely

égi eszmékről álmodik.

S mi ajkán s homlokán lebeg,

az a pír, az az eleven,

s az a derű a szeretet

munkáját zengi édesen:

földi jóságot és szívet,

melyben tiszta a szerelem.

Soha többé nem sétálunk  

Hát soha többé nem sétálunk
Oly későn az éjben,
Bár szívünk még őrzi álmunk,
S a hold még ég a fényben.

S bár az éj még őrzi vágyunk,
S bár a nappal közeleg,
Soha többé nem sétálunk
Hold alatt és fény felett.