Ady Endre

Az én menyasszonyom.

Mit bánom én, ha utcasarkok rongya,
De elkisérjen egész a síromba.

Álljon előmbe izzó, forró nyárban:
"Téged szeretlek, Te vagy, akit vártam."

Legyen kirugdalt, kitagadott, céda,
Csak a szívébe láthassak be néha.

Ha vad viharban átkozódva állunk:
Együtt roskadjon, törjön össze lábunk.

Ha egy-egy órán megtelik a lelkünk:
Üdvöt, gyönyört csak egymás ajkán leljünk.

Ha ott fetrengek lenn az utcaporba:
Borúljon rám és óvjon átkarolva.

Tisztító, szent tűz hogyha általéget:
Szárnyaljuk együtt bé a mindenséget.

Mindig csókoljon, egyformán szeressen:
Könnyben, piszokban, szenvedésben, szennyben.

Amiben minden álmom semmivé lett,
Hozza vissza Ő: legyen Ő az Élet.

Kifestett arcát angyalarcnak látom:
A lelkem lenne: életem, halálom.

Szétzúzva minden kőtáblát és láncot,
Holtig kacagnók a nyüzsgő világot.

Együtt kacagnánk végső búcsút intve,
Meghalnánk együtt, egymást istenítve.

Meghalnánk, mondván:
"Bűn és szenny az élet,
Ketten voltunk csak tiszták, hófehérek."

És mégis megvártalak

Te még nem indultál el útnak

S engem űzött az unalom,

Sok-biroknak e dühös láza,

Szűz iramú, vad utamon.

Szeretők és cimborák hulltak,

Vesztek mellőlem sorba ki,

De nem tudtak eloltani

Száz életet oltó fuvalmak.

Lendületek és szünetek,

Tivornyák, villámlások, lármák

Vakok voltak és süketek.

Nem volt soha oda-adásom,

Valaki féltően fogott:

Nem indultál, nem jöhettél még

S valójában nem lobogott

Életem még a poklokban sem

És eltemettek százszor is

És száz életből vígan tör ki

Egy teljes élet, mámor is.

Újságos ízével a vágynak

Pirulón és reszketegen

Hajtom megérkezett, megérett,

Drága öledbe a fejem.

És mégis megvártalak.

Vallomás a szerelemről

Hetedhét országban

Nem találtam mását:

Szeretem szép, beteg,

Csengő kacagását,

De nagyon szeretem.

Szeretem, hogy elbujt

Erős, nagy voltomban,

Szeretem hibáit

Jóságánál jobban,

De nagyon szeretem.

Szeretem fölséges

Voltomat e nászban

S fényes biztonságom

Valakiben, másban,

De nagyon szeretem.

Őrizem a szemed

Már vénülő kezemmel

Fogom meg a kezedet,

Már vénülő szememmel

Őrizem a szemedet.

Világok pusztulásán

Ősi vad, kit rettenet

Űz, érkeztem meg hozzád

S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel

Fogom meg a kezedet,

Már vénülő szememmel

Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig

Maradok meg még neked,

De a kezedet fogom,

S őrizem a szemedet.

Akkor sincsen vége

Te vagy ma mámnak legjobb kedve

És olyan gazdag ez a ma,

Hogy ha egy életet akarsz,

Ma nézz jól a szemembe.

Végignézhetsz a vágyak boltján,

Láthatsz ezer kirakatot,

Neked és vagyok egyedül

Gazdagon és mogorván.

Neked én vagyok neked-szántan

És hogyha nincsen örömöd

És hogyha nem érted a mát,

Mindegy: én meg nem bántam.

Az adhatás gyönyörűsége

És a ma öröme telít

És hogyha véget mondanál,

Hát – akkor sincsen vége.

MERT ENGEM SZERETSZ

Áldott csodáknak
Tükre a szemed,
Mert engem nézett.
Te vagy bölcse,
Mesterasszonya
Az ölelésnek.
Áldott ezerszer
Az asszonyságod,
Mert engem nézett,
Mert engem látott.
S mert nagyon szeretsz:
Nagyon szeretlek
S mert engem szeretsz:
Te vagy az Asszony,
Te vagy a legszebb!