GONDOLATOK
Néhány aktuális gondolat, amin most is érdemes elgondolkodni.
Harcos Katalin
Fürkész fények
2015.09.17
Az alkony lassan a vállamra ül,
és altatót dúdol a fülembe.
Míg óvón ölel a kéklő este
kertemben vén tücsök hegedül,
s én hallgatom elszenderedve.
A sötét bársonyán átragyog
két borostyán, mosolygó szemed.
Amíg derűsen rám nevet,
körben az álom kavarog,
s vezet szikrázó tekinteted.
Visszahúz, mágnesként delejez,
emléket ébreszt és mesél…
akár az esti, messze-szél,
világokon át megkeres,
és nem ereszt. Susogva zenél.
Te nézel így rám, senki más.
A nőt látod bennem és a szépet.
Vágyad felizzik, tested ébred
és nem kell ennél szebb vallomás:
szerelmed bennem újraéled.
Harcos Katalin
Cyprusi ének
2015.09.10 Ghirne, Földközi-tenger
Tenger vesz körül. Végtelen.
Kékség, sziporka fényekkel teli.
A hajó ringva suhan velem,
s utam két borostyáncsillag lesi.
Messze, túl, távoli partokon
már poresőben fuldoklik a táj.
Jajongó Szíria s Libanon
sivatagi homokvihara száll.
Itt ragyogó kékség és mosoly,
ott zokogó, sejtelmes homály…
Sós permet mosdat szüntelen,
hajamban tengeri szél matat.
Elmélkedek most az életen,
mert idekint szabad a gondolat.
Odahaza szeretteim várnak,
és dúl a menekült-indulatár.
Itt Nap ragyog, kerülnek az árnyak,
bennem mégis honvágy muzsikál.
Itt ragyogó kékség és mosoly,
ott zokogó, sejtelmes homály…
Harcos Katalin
Időalagút
2015.05.23
Mikor eszméltünk, már tovatűnt
a fény, mely ott lüktetett elől,
jelezve valami furcsa idegent,
ami befogad, míg meg nem öl.
Mint sötétbe fúlt alagút,
az élet oly titkokkal teli.
Ne bénítson a félelem!
De rejtőzhet, aki teheti.
Képek vonagló özöne
ringatna, de álmodni tilos.
Ez itt a jelen börtöne,
kék, fekete, zöld és piros.
Színek csodája, ármányos való.
Vajon az igaz élet hol lehet?
Álomnak tűnő, tovaillanó…
lesd az alagút végén a fényeket!
Harcos Katalin
Kételkedem
Tudd, kételkedem.
Hiába unszol e mohó század
nem simulok a hóna alá,
dac hízik bennem, tűz lobog, lázad
rőtes véremen.
Hitem maroknyi,
és ha egy szó mégis tisztán zendül,
félve kutatom mögöttes titkát.
Jobb a hazugságnál, ha csak csend ül,
s kezd kavarogni.
Némán dermednek,
torkomra fagynak most a nóták.
Hazugsággá halt ígéretek közt
hogyan élhetnénk a valót át?
S lettem eretnek.
Harcos Katalin
Párizs, emlékezünk.
2015.12.02
Köröttem parázslik az indulat.
Úgy dühít tehetetlenségem!
Rejtekből támad, sunyin lecsap
a könyörtelen ellenség, és nem
nézi kiket gyilkol le éppen.
Füst és por gomolyog körbe.
Véres testek a romos falak
alatt vonaglanak, összetörve,
vagy dermedt mozdulatlanak,
a számukra kihunyó ég alatt.
Akár szeptember tizenegy...
az ikertornyok árnya itt lebeg.
És jönnek újabbak: mindig egy.
Az ember félelme megreked,
aki él, mind rémült gyerek.
Nem tudni ki kibe mikor harap.
Mi serkent harcra, gyűlöletre fel?
Miért árad felék gyilkos gondolat?
Mitől lesz ellenség, aki életre kel?
Jaj, választ ki ad, nekünk ki felel?
És jönnek árva, nincstelen szírek.
Menekülők, riasztó áramlatok,
kik a félelemben mégis egyek:
nekünk fenyegető muszlimok…
Ki tudja, bűnösök vagy ártatlanok?
A belénk plántált gyűlölet
és rettegés lelkünkben ver tanyát.
De ki vállalja a bűnöket,
hogy dermedten élhetünk tovább?
Itt élnek a bűnösök, nem odaát!
Copyright by Harcos Katalin 2015 -2016
|