TÁNCOLÓ FÉNYEK
Emlékezés
Halottak napja.
Mindenkinek vannak elveszített szerettei, akikre ilyenkor többet és mésként gondol, mint általában.
Idézzük fel a legkedvesebb közös emlékeket, mindazt, amiért hálásak lehetünk. Gyújtsunk gyertyát, és emlékezzünk.
Harcos Katalin
Jönnék
Surrog ma a csend,
belém karmol a sötét
lelkiismeret, s a kín;
a gyötrőn kövér.
Sokat vártál rám,
így űzve múlandóságod
béna perceit, remélve,
hogy betoppanok.
Vétkem most úgy feszít!
Árnyad felé kinyúlok,
markolva megtört hiányodat.
Most jönnék, Mama,
de elrejt a végtelenség,
s mosolyod sugárrá enyészett…
Harcos Katalin
Megőriztelek
2015.10.31.
Elveszett világok peremén
emlékharangok hangját hallgatom.
Fölöttem kavarog, zúg a lég,
visszatér milliónyi létatom,
s némelyik megül a vállamon.
Lélekszikrák adnak randevút
rég itt maradt, bús szeretteiknek.
Ma megnyílt az éteralagút
melyen át ismét velünk lehetnek,
emlékeikben hű szíveknek.
Szinte tapintható mély a csend.
Csak égi fény és gyertyaláng ragyog,
lenge szél táncol, kissé feszeng,
sziporkát szórnak szét a csillagok.
Itt reszket bennem: veled vagyok.
Álomködön át, ím, feldereng
mosolygó arcod, nevető szemed.
Az esti égbolt tán megremeg
míg átsejlik kedves tekinteted.
Megőriztelek. Béke veled!
Harcos Katalin
Ha szólni
Budapest, 2014.05.10
Ha szólni tudnál, szavaid
úgy gördülnének, mint a gyöngy,
tükrözve rég rejtett fényeket,
s pattogva, mint millió göröngy
a fájdalom göcsörtös útjain.
Ha szólni tudnál, nyelvedről
olvadnának a sziporka szavak
szorongó búcsút rebegve el,
s köszönve azt, ami megmarad
belőled, és mindig visszaint.
Ha szólni tudnál, tán sosem
mondanád azt, ami fájhatott.
Csak az öröm és szeretet, mely
benned mély nyomot hagyott,
és újraélhető megint.
Ha szólni tudnál, búcsúként
vajon mit suttogna el a szád?
Érzed-e, hogy új élet jön el,
ami jobb, emberi létbe vált,
s csillagfényével beterít?
Menny hát utadon bátran tovább!
Harcos Katalin
Emlékező
2014.11.02
Temetőkertben imbolygó fényeket,
mécses-lángokat kócol a szél.
Kavargó avarban mélázva lépdelek,
bennem, ki rég elment, ragyogva él.
Fénybuborékokat röptet a szél,
suttog az este és róluk beszél…
Harcos Katalin
Nélküled
Szobám zugaiban csend ücsörög,
nem űzi el víg fecsegésed.
Ha az este újra megéled,
hálójában csak a pók szütyörög
szőve időtlen, bölcs meséket.
Magányom mégsem üresség csupán.
Emléközön árad köröttem,
s a beszédes csöndben
mosolyod összeáll, míg sután
felidézlek a szürkületben.
Parttalan folyama a múltnak
átáradt időn és teren.
Itt nyüzsög bennem a végtelen
és arcom redői elsimulnak.
Derűd átszövi az életem.
Copyright by Harcos Katalin 2011-2017
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
