ANYÁK NAPJA
ANYÁK NAPJA van. Elérkezett a nap, itt az ünnep. Emlékeztetőül, és emlékezve azokra, akikhez szólni szeretnénk ezen a napon, íme egy kis összeállítás.
Köszöntöm az édesanyákat, nagymamakat, szerető szívű nevelő anyukákat. És szóljon a köszöntő azokért az édesanyákért is, akik már nem lehetnek itt velünk, csupán szeretetünk őrzi őket.
Harcos Katalin
Anya, ölelj át!
(Anyák Napjára)
Vegyél a karodba és ölelj át!
Dúdold fülembe altatódalom,
hogy ne halljam a szívem ritmusát,
amint dübörög a mellkasomon!
Úgy félek, Anya! De itt vagy velem,
s hiába kúszik torkomra a félsz,
mert eltörpül a rettegés bennem,
ha átölelsz, és csendesen mesélsz.
Míg alszom, arcomra csókot lehelsz,
ha fázom, takaróm féltőn hozod.
Éhemre, szomjamra folyton ügyelsz,
s felvidít mindig drága mosolyod.
Nézd! Tenyeredbe teszem a kezem,
ujjaid bilincse fonja körül!
Tiédhez igazítom a léptem,
bár tudom, sosem hagynál egyedül.
Anya, hagy súgjam meg a titkomat!
Nincsen, aki drágább volna nálad!
Ezért hallod annyit a hangomat,
ezért kiáltok mindig utánad.
Figyelj, Anya! Hajolj le egy picit!
Csak átölelem csöppet a nyakad,
arcodra csenek egy nedves puszit,
s tiédhez szorítom az arcomat.
Ha nagy leszek, majd én altatlak el
esténként dallal és szép mesékkel.
Szívemnek akkor is drága leszel,
ha sok mindenre már nem emlékszel.
Én fogom akkor majd a kezembe
pergamenbőrű, rácos kezed,
és csókolom féltőn a homlokod,
mert végtelenül hálás leszek.
De most kérlek, ölelj még magadhoz,
súgd a fülembe a kedvenc mesém!
Had simítsam arcom az arcodhoz,
és mondhassam el, hogy köszönöm én!
Harcos Katalin
Ne sírj, Anyu!
Ne sírj, Anyu, hisz veled vagyok!
Kacagásomat viszi a szél,
s bár nem ölelhet át két karod
a világ neked rólam mesél.
Hangom zenéje betölti füled,
az égen szemem kékjét látod,
szőke hajamat borzolja kezed
mikor ujjad más hajába mártod.
Ne sírj, Anyu! A fény, ahol vagyok
szerető gyöngédséggel vesz körül.
Köröttem minden napfényben ragyog
és hidd el, sosem vagyok egyedül.
Harcos Katalin
Legelső ölelés
(Édesanyám emlékére)
Meleg vesz körül, halvány derengés.
Beszűrődnek a kinti neszek.
Da-dam, da-dam… a halk dübörgés
belek lusta zubogásával kevereg.
Léptek ringatnak, az ő hangja mesél,
énekel… most mégis riadtan remegek.
Sötétség, szorítás… torkomban ijedtség
lüktet, nem értem mi történhetett.
Tenyered érzem, még lágyan simogat…
de görcsbe rándulok; szorulnak a falak,
váratlanul egy taszítás előre lök, majd
a félelem hulláma lelkembe csap.
Da-dam da-dam szaporán dobban
majd a szorítás enged, - csend ül mindenen…
testem szorosan testedbe ékelődve,
mégis csitul a bénító félelem.
Ujjam számba talál, nagyokat nyelek,
ismét béke van, a régi, megszokott.
Szívem kihagy… megint görcsökben rettegek;
a da-dam da-dam vad ritmusára vágtatok.
Űzött dobbanásaiba jajok keverednek
amíg szűk alagutadban haladok…
meglódul a világ, kifelé nyomakszik minden…
magával sodor, elragad áradatod.
Percnyi nyugalom, majd újabb lökés…
sötétség és fény váltakozása…
derengés, jajgatás, újabb nyögés,
fejemen két kéz satu-szorítása…
a fényözön fájón szemembe váj.
Görcs, tolás … véres testedből kiszakadok.
Mellkasomba szúró fájdalom hasít;
fuldoklón sírok, levegő után kapkodok.
Vízben forgatnak, puha melegre fekszem;
da-dam da-dam, az ismert hang zenél…
megnyugtatón, megbékélt ütemre ver,
míg rám simul az a két meleg tenyér.
- Megjöttél kincsem - szólsz közelebbről, mint máskor,
és minden félelmes, ijesztő véget ér,
nyugalom önt el… mosolyod halványan felvilágol,
mert itt vagy Te… ölelsz, s hangod megint mesél.
Édesanyám
Dopitáné Jámbor Ivett grafikája
Harcos Katalin
Elengednélek
Édesanyám halálára
Hunyt pilláid rebbenő foglya a fény.
Mellkasodban még ott zihál az élet
de nincs menekvés, régen nincs remény,
léted folytonos küzdés, szenvedés lett.
A sóhaj már riadt görcsben tör elő
testedből, véresen köpve kiszakad
vonagló jajban visszagörnyedő
melledből minden kipréselt szavad.
Fakó szemedből sorsom visszanéz.
Haláltusádban ölben tartalak.
Vézna a tested, mégis oly nehéz
súlya karomban mindig ottmarad.
Hiába mész most, múltunk összeköt.
Ágyadnál a mindenség titkait lesem.
Tehetetlenségem feszít, míg itt ülök
és Istent vádolom, kérem, keresem.
Szász Endre grafikája
Harcos Katalin
Anya, megint velem…
Ma mellettem vagy. Érezlek újra.
Jó volna ismét öledbe bújva
inni a szógyöngyöt ajkaidról…
de túlvilág harsonája fújja
dalait, elhamvadt napjainkról.
Ma szívemben itt érezlek megint.
Szemed szemembe csillogva tekint,
bíztat, fedd és óvón megvigasztal…
bágyadt mosollyal végül búcsút int,
majd magamra hagysz,- bár szóm marasztal.
Ma bánatomba öröm fonódik.
Kurta álom ringat kakasszóig,
s elém vetül a régmúlt rejtelem…
mosolyodban könnyem feloldódik,
mert szívemben élsz, lásd, itt vagy velem!
Harcos Katalin
Jönnék
Surrog ma a csend,
belém karmol a sötét
lelkiismeret,
s a kín; a gyötrőn kövér.
Sokat vártál rám,
így űzve múlandóságod
béna perceit,
remélve, hogy betoppanok.
Vétkem most úgy feszít!
Árnyad felé kinyúlok,
markolva megtört hiányodat.
Most jönnék, Mama,
de elrejt a végtelenség,
s mosolyod sugárrá enyészett…
Harcos Katalin
Ölelő szavak
Az évek úsznak az időben, de nem távolodsz.
Még könnyet csal szemembe hiányod,
mint egykor, copfos kislányként, este,
ha takaróm alatt beburkolóztam a csendbe
és vágytam anyai ölelésedre.
Akkor nővérem volt ott – ahogy most is.
Ő sugározta rám melegét, míg az álom
szivárványt font elnehezülő pillámon.
Még sem pótolhat soha, senki.
Míg ott úsztak szavaid köröttem,
történeteidet mindig újra szőttem,
és benne éltem minden mesédben.
Nem tudok a temetőbe kimenni,
hogy fejfádnak suttogjam, mint szeretlek.
Ahogy lépek, s a virágok itt nevetnek
körülöttem a kertek bokrai közt
akkor is lényed vesz körül.
A nagy halom virágot látom, amit kaptál
és az évzárókról mindig hazahoztál.
Jutott az összes vázába, csuporba…
és a hálára, ami átszőtte mind.
Anyák Napja van megint.
Nem ez a nap! Mindegyik könnyeket fakaszt,
mert tudom, hogy már mindig ott maradsz.
Ölelésed, mosolyod hiába várom.
Most csokrot fonok a szavakból neked.
Ahogy csillogott sötét szemed
és hangod színes, játékos tánca kísérte
minden kalandos történeted,
úgy emlékszem rád örökké én is.
Meséid bokra itt él bennem,
és tovább adom az utánam jövőknek,
hogy itt maradj velünk, a végtelenben.
2022.04.30
Copyright by Harcos Katalin,
Dopitáné Jámbor Ivett és Szász Endre grafikái
|