Petrarca

Nincs békém

Nincs békém, s nem szítok háborúságot,
félek s remélek, fázom és megégtem,
az égbe szállok s nyugszom lenn a mélyben,
semmi se kell s ölelném a világot.

Öröm nem nyit kaput, nem zár le rácsot,
nem tart meg és nem oldja kötelékem,
Ámor nem öl meg s nem lazítja fékem,
de élve sem hagy, s menekvést se látok.

Nézek vakon és nyelv nélkül beszélek,
s veszni szeretnék s szabadulni vágyom,
és gyűlölöm magam, másért meg égek,

nevetve könnyezem, bánatból élek,
egyformán fáj életem és halálom.
Ide jutottam, drága ...... érted.

(fordította: Sárközi György)

BÁR ÉN, HÁLÁTLAN NYELV, NAGYON VIGYÁZTAM

Bár én, hálátlan nyelv, nagyon vigyáztam,
ne kényszerülj hazugságokra értem,
s tiszteltelek téged - nem úgy te: szégyen
szakadt rám általad, s düh kelt irántam:

midőn leginkább nyílnék szóra szájam,
irgalmat esdőn, megdermedsz, s ha éppen
szólalsz is, úgy cseng, oly furcsán-idétlen,
hogy alvó sem beszélhet tétovábban.

Hanem ti, bús könnyek, ha éjjelente
magányra vágyom, akkor is kisértek;
velem van Békém? - cserbenhagytok engem.

S ti sóhajok, kínt, féltést adni készek,
ilyenkor halkan jöttök s késlekedve.
Csak arcom vallja meg, mi dúl szivemben.

(Csorba Győző fordítása)