TÁNCOLÓ FÉNYEK

Emlékezés

Halottak napja.

Mindenkinek vannak elveszített szerettei, akikre ilyenkor többet és mésként gondol, mint általában. 

Idézzük fel a legkedvesebb közös emlékeket, mindazt, amiért hálásak lehetünk. Gyújtsunk gyertyát, és emlékezzünk.

Harcos Katalin

Jönnék

Harcos Katalin

Megőriztelek

2015.10.31.

Elveszett világok peremén

emlékharangok hangját hallgatom.

Fölöttem kavarog, zúg a lég,

visszatér milliónyi létatom,

s némelyik megül a vállamon.

Lélekszikrák adnak randevút

rég itt maradt, bús szeretteiknek.

Ma megnyílt az éteralagút

melyen át ismét velünk lehetnek,

emlékeikben hű szíveknek.

Szinte tapintható mély a csend.

Csak égi fény és gyertyaláng ragyog,

lenge szél táncol, kissé feszeng,

sziporkát szórnak szét a csillagok.

Itt reszket bennem: veled vagyok.

Álomködön át, ím, feldereng

mosolygó arcod, nevető szemed.

Az esti égbolt tán megremeg

míg átsejlik kedves tekinteted.

Megőriztelek. Béke veled! 

Harcos Katalin

Ha szólni

Budapest, 2014.05.10

Ha szólni tudnál, szavaid

úgy gördülnének, mint a gyöngy,

tükrözve rég rejtett fényeket,

s pattogva, mint millió göröngy

a fájdalom göcsörtös útjain.

Ha szólni tudnál, nyelvedről

olvadnának a sziporka szavak

szorongó búcsút rebegve el,

s köszönve azt, ami megmarad

belőled, és mindig visszaint.

Ha szólni tudnál, tán sosem

mondanád azt, ami fájhatott.

Csak az öröm és szeretet, mely

benned mély nyomot hagyott,

és újraélhető megint.

Ha szólni tudnál, búcsúként

vajon mit suttogna el a szád?

Érzed-e, hogy új élet jön el,

ami jobb, emberi létbe vált,

s csillagfényével beterít?

Menny hát utadon bátran tovább!

Harcos Katalin

Emlékező

2014.11.02

Temetőkertben imbolygó fényeket,

mécses-lángokat kócol a szél.

Kavargó avarban mélázva lépdelek,

bennem, ki rég elment, ragyogva él.

Fénybuborékokat röptet a szél,

suttog az este és róluk beszél…

Harcos Katalin

Nélküled

Szobám zugaiban csend ücsörög,

nem űzi el víg fecsegésed.

Ha az este újra megéled,

hálójában csak a pók szütyörög

szőve időtlen, bölcs meséket.

Magányom mégsem üresség csupán.

Emléközön árad köröttem,

s a beszédes csöndben

mosolyod összeáll, míg sután

felidézlek a szürkületben.

Parttalan folyama a múltnak

átáradt időn és teren.

Itt nyüzsög bennem a végtelen

és arcom redői elsimulnak.

Derűd átszövi az életem.

Copyright by Harcos Katalin  2011-2017