Szavak zenéje

Minden évben április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük a Magyar Költészet Napját.

Ebből az alkalomból készítettem az alábbi összeállítást azokból a verseimből, amelyek a költészetről vallanak.

Kérem, fogadjátok szeretettel!

Harcos Katalin

Harcos Katalin

Árnyak és színek

Ablakomba szürke este könyökölt.

Úgy osont el a Nap, mélységes titokban,

egyik pillanatban az égen tündökölt,

majd itt ültem már sápadt alkonyatban.

Borúsan bólogató barna ágak

kukkantanak be az álmos üvegen;

bent a szekrények ásítozva állnak,

falhoz dőlve merengnek félig üresen.

A szőnyeg sötét árnyakkal takarózik,

bársonytestén sok furcsa rajzolat…

lámpáért nyúlnék, de nem akaródzik

fénnyel elűzni az ákombákomokat.

Puha csend ül. Mélyülő estémben

csak vakon születő szavak színe ragyog;

verslábak gyűlnek, sorjáznak szerényen

kuszára festve egy feslett papírlapot.

Harcos Katalin

Karmám a szó

Karmám a szó: adni és kapni egyaránt.

Megsúgom halkan füledbe, hogy mi bánt,

vagy mi boldogítja létezésemet.

A hang leírott szóként élveteg;

csak kimondva remeg ajkamon…

Érted? No, lásd! Szód én hallgatom.

Figyelj te is, hogy mindent jól megérts,

és úgy szólj majd, hogy én megértselek!

Megnyílok ím, s a vad képzelet

és fájdalmas tapasztalás felett

úrrá lesz a szó. Minő hatalom!

Értem: várni kell, kimondanom,

türelmet, békét találni benne,

s általa. Mondd, szavamban hiszel-e?

Ma én beszélek - mondd, hallasz-e te?

Most csend karol, old béna békesség.

Bírod-e lelkem húrját pengetni még?

Lelkünk süketen dalolja az érzések

halálban-fogant balladáit.

A szó hol sújt, hol titokban ámít.

Sugárzó lényed enyémmel perel.

A néma, vétken-fogant érzés nem felel…

már csak vakon, üresen ásít,

s rejt régmúlt bűnökben letisztult

szívünkben igaz vallomást itt.

Karmám a szó: kapni és adni egyaránt.

Had gördüljenek élő mondatok!

Kiéhezett, szomjazó gyermek vagyok,

s csüggök a szón, mi nyelvedről pereg:

apasztja búmat, szítja szenvedélyemet.

Most szólok, hogy megértsük egymást,

te, én, és az elárvult emberek.

Harcos Katalin

Szavak

Maroknyi szó gyöngyfűzére

ékesít egy fehér lapot.

Mint megannyi sima kavics:

pár érdekes, sok megkopott.

József Attila

Harcos Katalin

Etalon

Üzenet a gyermek József Attilának

2016.04.14

Sápadt fiúcska

csíkos pólóban,

láztól égő szemmel

az utcán baktat.

Ormótlan bakancsa

a macskakövön

játékos ritmust ver,

míg dombra kaptat.

Belső tűztől izzó

tekintete mögött

a sebzett szív,

mely már úgy dalolna,

zaklatott ütemmel

csak vergődni bír,

mintha haldokolna.

Most is álmodik,

dalokat, verseket sző…

kuglert áhít és mereng,

arról, ha megnő

öltönyös, köpönyeges

tisztes tanár lesz ő.

Vastag bukszájú!

Vagy… ismert költő.

Anyjának kendőt venne,

és új kis fazekat,

írna ezerszám

szebbnél szebb dolgokat,

sápadt nővéreivel

moziba menne,

és nem lenne gond

a zsöllye jegyre.

Ne csüggedj, fiú!

Ha tekinteted jövőbe réved,

tudd, hogy nem fog

rajtad az enyészet.

Bár  jelened kegyetlen,

durva olykor,

etalonként tisztel

majd az utókor.

Harcos Katalin

Rím és ritmus

Perdül a szájban a ritmus a szóval

összeölelkezik benne a rím.

Birkózik benne mosoly és sóhaj,

élet és halál, öröm és kín.

Szavakban születek, rímekben élek,

belsőmben ütemre dobban a szív.

Lásd, fuvoláz most bennem a lélek,

úgy muzsikál, ahogy kedvesem hív.

Lépteim ritmusa ahogyan koppan

táncra kel szívemben vágy és öröm.

Gördülő rímek ritmusa dobban,

gyöngyöző kacagást old fel a könny.

Csak betűket és szavakat írok.

Tollam a papíron ekeként szánt,

mégis nevetek, szeretek, sírok,

leírom ami boldogít, s bánt.

Ahogy a gondolat ím szárba szökken

szavakban születik száz szerelem,

gyöngyökké válik lélektükörben,

meghal vagy éled, míg adom-veszem.

Fénylő kaláris felfűzött sorban:

szavak és rímek pergő sora.

Száz titkot rejtő rímelő szóban

életre kelő verspalota.

Harcos Katalin

Aggodalom

időmértékesen

Szép szavaink színes forgatagát

idegen jövevények szaporítják.

Bár olykor színesítik a magyart,

többnyire tőlük silányul a nyelv.

Lám, ha a hitványság teret enged,

elnyeli féltett kincseit balga jövőnk.

Tóth Árpád

Harcos Katalin

Főhajtás Tóth Árpád előtt 

Kint eső surrog nyáresti alkonyon,

s míg körülvesz és halkan beterít,

nyugatosok arcai – szelíd panteon -

idézik kedvenc költőim műveit.

Te, könyvek lapjain újra élsz.

Mily jó, hogy világod éteri

szófüzéreiben itt mesélsz,

tanítsz szenvedve mindent érteni!

Impresszióid gazdag színei

mélán mesélnek most  múltadból,

rímes-játékos vallomásaid

súgnak az esti sugárkoszorúról.

Röpke életed százszínű palástja

vállamra simul ma kis szobámban.

Felrémlik borús arcod, az árva,

szegény sorsában, a magányban.

Szerelmed és a furcsa bánat,

ami áthatja  életművedet,

mégis… benne szertelen szállnak

szavak és száznyi szivárványszínek.

Rímek és jambusok ritka bája

lelkembe, lásd, úgy beivódott,

hogy árva árnyékodban járva

fogant új, s újabb dalokat mondok.

Ódák születnek szenvedéllyel,

s tollam alól sorok peregnek.

Lehetek suta, balga koloncod,

stílusodat majmoló eretnek,

mégis… bennem dalol a lélek,

mert megigézett szavaid csöndje,

ami egykor tebenned égett.

Maradj velünk versekben örökre!

Harcos Katalin

Ars poetica

Költőnek lenni kitárulkozás…

pőrére vetkőzni a világ előtt,

nyíltan vallani arról, ami bánt

hiányzik, ami nyakukra dőlt,

s közszemlére tenni a lelket.

Hogy hiteles légy, csak valót szólj,

bár igazad húsodba vág, éget!

Nem találsz feloldozást, - sosem volt,-

aki elnézően mustrálna téged.

Talán szülőd volt az utolsó,

aki bűneiddel is szeretni tudott.

Ha írsz, vállalnod kell a pellengért,

a szégyent, a mocskos kínpadot,

de szólnod kell! Tisztán, és a jóért.

A szavak özönéből kibomló élvezet

úgy üssön rést a vacogó szíveken,

mint fény és színek a horizont felett!

Nyíltan szólj, vagy némuljon a szád!

Igazság legyen a menedéked,

akkor is, ha megöl, akkor is, ha fáj…

a költészet számunkra a végzet.

Mert költőnek lenni kitárulkozás.

Harcos Katalin

Játék a szavakkal

Nincs örökké, és nincs soha.

Csak idő van, mi hozzánk mostoha,

és élet, mely változik örökké.

Úgy válunk magunk is örökké,

hogy beépülünk a végtelenbe,

térbe, időbe, életekbe.

A van soha nem múlik el…

legalább addig, míg létezel.

Copyright by Harcos Katalin