Váci Mihály

Virág

Hajamban mennyi csók illata fészkel,

mint rozstövén a fürj-sírású szél,

szememben szomjas vágyak nyája térdel

szerelmed kóborló vizeinél.

Állad remegve fogom a kezembe

és arcodat, mint lámpát fordítom

a homlokomra: - Láss! És mondd, szeretsz-e

mikor magam szeretni nem tudom.

De jó is lenne még dúdolva-sírva

átcsavarogni néhány éjszakát,

s nézni, mikor ruháidból kinyílva

karcsún derengsz, illatozó virág.