Boldog karácsonyt kívánok minden kedves barátomnak, látogatómnak!

Fogadjátok szeretettel ünnepi verseimet!

Harcos Katalin

Angyalszárnyú hajnal

Hajnalodik. Didergős percek

suhannak át a végtelen időn…

Még köd nyúlik el a fák között,

retteg az éj, s angyalszárnyakat vár.

Még nem bontotta ki szirmait a fény.

Talán meglepetést szül a kövér

és telhetetlen, fenyőillatú csend.

Még némán dalol az ünnep,

de én már itt érezlek, várlak.

Magamban dédelgetem nevetésed,

a szemedben csillanó mosolyt,

karjaid szenvedélyes ölelését,

és őrzöm ajkaid érintésének

szédítően buja-szent titkait.

Ünnepet vajúdó hajnalomban

életre kel az örök csoda…

Hab-puha álom

Szállongás….

apró, pelyhes fehérség, hab-puha álom…

szürke ég alatt takaró: paplan alszik a tájon.

Csend mesél…

néma hegyekkel feleselnek a rétek.

Nincs már menekvés. A tél hercegei ideértek.

Csillogás…

kusza gallyakon csak a fagy dere csipkés.

Jó a melegben. Friss tea gőzöl, átölel égi derengés…

Meghittség…

díszes fenyőket körül ülnek a népek,

ünnepi éjen égi és földi szájról szárnyal az ének.

Karácsony másnapján…

Az ünnep forgataga elragad,

de hiányol így is…

mint férfi, - s mint önmagad,

akként is.

A villódzó karácsonyi fények

mögött arcod gyakran felmerül,

és engem reménytelen remények

kísértenek kegyetlenül.

Hová tűnt végleg belőlem

minden megfontolt gondolat?

Nevethetsz rajtam. Felőlem…

Vágyam akkor is megmarad!

Arcod, szemed, s az íve nyakadnak,

ahogy lágyan felém hajolsz…

szép kezed... lendülete a mozdulatnak,

amivel talán majd átkarolsz.

Hiányzik minden.

A pajzánság is, s a kedves szavak,

amiknek gátjuk nincsen,

mert köztünk mindent szabad.

A hangod…

Hogy szeretném már hallani!

És úgy megérinteném az arcod,

hogy nem tudom elmondani.

De a józanság jelmezébe bújva

szembenézek ismét Veled.

Két lábammal a földön újra

nem tudom, vágyam hová vezet…

Nem akarom, hogy szánj!

Nem, hogy keserűn kacagj rajtam!

Akartam, hogy valóban vágyj,

és szívem titkait megmutattam.

Múlnak a nappalok,

és megtelnek álmokkal az éjszakák.

Nyugalmat nem találok.

Nem tudok nem gondolni Rád.

Copyright by Harcos Katalin