Szavak zenéje
Minden évben április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük a Magyar Költészet Napját.
Ebből az alkalomból készítettem az alábbi összeállítást azokból a verseimből, amelyek a költészetről vallanak.
Kérem, fogadjátok szeretettel!
Harcos Katalin
Harcos Katalin
Árnyak és színek
Ablakomba szürke este könyökölt.
Úgy osont el a Nap, mélységes titokban,
egyik pillanatban az égen tündökölt,
majd itt ültem már sápadt alkonyatban.
Borúsan bólogató barna ágak
kukkantanak be az álmos üvegen;
bent a szekrények ásítozva állnak,
falhoz dőlve merengnek félig üresen.
A szőnyeg sötét árnyakkal takarózik,
bársonytestén sok furcsa rajzolat…
lámpáért nyúlnék, de nem akaródzik
fénnyel elűzni az ákombákomokat.
Puha csend ül. Mélyülő estémben
csak vakon születő szavak színe ragyog;
verslábak gyűlnek, sorjáznak szerényen
kuszára festve egy feslett papírlapot.
Harcos Katalin
Karmám a szó
Karmám a szó: adni és kapni egyaránt.
Megsúgom halkan füledbe, hogy mi bánt,
vagy mi boldogítja létezésemet.
A hang leírott szóként élveteg;
csak kimondva remeg ajkamon…
Érted? No, lásd! Szód én hallgatom.
Figyelj te is, hogy mindent jól megérts,
és úgy szólj majd, hogy én megértselek!
Megnyílok ím, s a vad képzelet
és fájdalmas tapasztalás felett
úrrá lesz a szó. Minő hatalom!
Értem: várni kell, kimondanom,
türelmet, békét találni benne,
s általa. Mondd, szavamban hiszel-e?
Ma én beszélek - mondd, hallasz-e te?
Most csend karol, old béna békesség.
Bírod-e lelkem húrját pengetni még?
Lelkünk süketen dalolja az érzések
halálban-fogant balladáit.
A szó hol sújt, hol titokban ámít.
Sugárzó lényed enyémmel perel.
A néma, vétken-fogant érzés nem felel…
már csak vakon, üresen ásít,
s rejt régmúlt bűnökben letisztult
szívünkben igaz vallomást itt.
Karmám a szó: kapni és adni egyaránt.
Had gördüljenek élő mondatok!
Kiéhezett, szomjazó gyermek vagyok,
s csüggök a szón, mi nyelvedről pereg:
apasztja búmat, szítja szenvedélyemet.
Most szólok, hogy megértsük egymást,
te, én, és az elárvult emberek.
Harcos Katalin
Szavak
Maroknyi szó gyöngyfűzére
ékesít egy fehér lapot.
Mint megannyi sima kavics:
pár érdekes, sok megkopott.
József Attila
Harcos Katalin
Etalon
Üzenet a gyermek József Attilának
2016.04.14
Sápadt fiúcska
csíkos pólóban,
láztól égő szemmel
az utcán baktat.
Ormótlan bakancsa
a macskakövön
játékos ritmust ver,
míg dombra kaptat.
Belső tűztől izzó
tekintete mögött
a sebzett szív,
mely már úgy dalolna,
zaklatott ütemmel
csak vergődni bír,
mintha haldokolna.
Most is álmodik,
dalokat, verseket sző…
kuglert áhít és mereng,
arról, ha megnő
öltönyös, köpönyeges
tisztes tanár lesz ő.
Vastag bukszájú!
Vagy… ismert költő.
Anyjának kendőt venne,
és új kis fazekat,
írna ezerszám
szebbnél szebb dolgokat,
sápadt nővéreivel
moziba menne,
és nem lenne gond
a zsöllye jegyre.
Ne csüggedj, fiú!
Ha tekinteted jövőbe réved,
tudd, hogy nem fog
rajtad az enyészet.
Bár jelened kegyetlen,
durva olykor,
etalonként tisztel
majd az utókor.
Harcos Katalin
Rím és ritmus
Perdül a szájban a ritmus a szóval
összeölelkezik benne a rím.
Birkózik benne mosoly és sóhaj,
élet és halál, öröm és kín.
Szavakban születek, rímekben élek,
belsőmben ütemre dobban a szív.
Lásd, fuvoláz most bennem a lélek,
úgy muzsikál, ahogy kedvesem hív.
Lépteim ritmusa ahogyan koppan
táncra kel szívemben vágy és öröm.
Gördülő rímek ritmusa dobban,
gyöngyöző kacagást old fel a könny.
Csak betűket és szavakat írok.
Tollam a papíron ekeként szánt,
mégis nevetek, szeretek, sírok,
leírom ami boldogít, s bánt.
Ahogy a gondolat ím szárba szökken
szavakban születik száz szerelem,
gyöngyökké válik lélektükörben,
meghal vagy éled, míg adom-veszem.
Fénylő kaláris felfűzött sorban:
szavak és rímek pergő sora.
Száz titkot rejtő rímelő szóban
életre kelő verspalota.
Harcos Katalin
Aggodalom
időmértékesen
Szép szavaink színes forgatagát
idegen jövevények szaporítják.
Bár olykor színesítik a magyart,
többnyire tőlük silányul a nyelv.
Lám, ha a hitványság teret enged,
elnyeli féltett kincseit balga jövőnk.
Tóth Árpád
Harcos Katalin
Főhajtás Tóth Árpád előtt
Kint eső surrog nyáresti alkonyon,
s míg körülvesz és halkan beterít,
nyugatosok arcai – szelíd panteon -
idézik kedvenc költőim műveit.
Te, könyvek lapjain újra élsz.
Mily jó, hogy világod éteri
szófüzéreiben itt mesélsz,
tanítsz szenvedve mindent érteni!
Impresszióid gazdag színei
mélán mesélnek most múltadból,
rímes-játékos vallomásaid
súgnak az esti sugárkoszorúról.
Röpke életed százszínű palástja
vállamra simul ma kis szobámban.
Felrémlik borús arcod, az árva,
szegény sorsában, a magányban.
Szerelmed és a furcsa bánat,
ami áthatja életművedet,
mégis… benne szertelen szállnak
szavak és száznyi szivárványszínek.
Rímek és jambusok ritka bája
lelkembe, lásd, úgy beivódott,
hogy árva árnyékodban járva
fogant új, s újabb dalokat mondok.
Ódák születnek szenvedéllyel,
s tollam alól sorok peregnek.
Lehetek suta, balga koloncod,
stílusodat majmoló eretnek,
mégis… bennem dalol a lélek,
mert megigézett szavaid csöndje,
ami egykor tebenned égett.
Maradj velünk versekben örökre!
Harcos Katalin
Ars poetica
Költőnek lenni kitárulkozás…
pőrére vetkőzni a világ előtt,
nyíltan vallani arról, ami bánt
hiányzik, ami nyakukra dőlt,
s közszemlére tenni a lelket.
Hogy hiteles légy, csak valót szólj,
bár igazad húsodba vág, éget!
Nem találsz feloldozást, - sosem volt,-
aki elnézően mustrálna téged.
Talán szülőd volt az utolsó,
aki bűneiddel is szeretni tudott.
Ha írsz, vállalnod kell a pellengért,
a szégyent, a mocskos kínpadot,
de szólnod kell! Tisztán, és a jóért.
A szavak özönéből kibomló élvezet
úgy üssön rést a vacogó szíveken,
mint fény és színek a horizont felett!
Nyíltan szólj, vagy némuljon a szád!
Igazság legyen a menedéked,
akkor is, ha megöl, akkor is, ha fáj…
a költészet számunkra a végzet.
Mert költőnek lenni kitárulkozás.
Harcos Katalin
Játék a szavakkal
Nincs örökké, és nincs soha.
Csak idő van, mi hozzánk mostoha,
és élet, mely változik örökké.
Úgy válunk magunk is örökké,
hogy beépülünk a végtelenbe,
térbe, időbe, életekbe.
A van soha nem múlik el…
legalább addig, míg létezel.
Copyright by Harcos Katalin
|